Dr. Horn Miklós (1899–1965) uradalmi főintéző, mezőgazdasági mérnök, növénynemesítő kandidátus, mezőgazdaságtudományi doktor Odesszában született 1899-ben. Apja német, anyja orosz volt. Moszkvában a svájci gimnáziumban érettségizett. 1921-ben a Berlini Mezőgazdasági Főiskolán a világhírű Erwin Baur (1875-1966) genetikus-botanikus professzor tanítványaként szerzett oklevelet. A híres berlini Strube-Schlanstedt növénynemesítő telep munkatársa lett, majd 1923-ban növénynemesítő szakvizsgát tett. Öt nyelven beszélt. Gróf Esterházy Pál hívására érkezett a lovászpatonai uradalomba.

Heitermajor a középkori Szerdahely (Zerdahel) nevű település határán terül el, s a lovászpatonai földesúr, gróf Somogyi János egykori intézője, a fiatalon elhalt Heiter János emlékére nevezték el a köznyelvben korábban, hivatalosan 1909-től Heitermajornak. Horn Miklós itt alapította meg 1923-ban a világhírű Lovászpatonai Növénynemesítő Telepet. Tíz év után, 1933-ban kapta meg a magyar állampolgárságot, és okleveleit is ekkor honosíttatta. A majorban három „U” alakban elhelyezett épület állt. A legnagyobb az emeletes központi épület, laboratóriumokkal, irodákkal, kísérleti helyiségekkel. Egy épületben szolgálati lakásokat, tároló-raktározó, csomagoló helyiségeket, istállót, pajtát alakítottak ki. A harmadikban Horn Miklós uradalmi intéző lakott. A közelben növényházak, üvegházak, palántanevelők álltak. 240 holdon vetettek, ültettek, nemesítettek különböző növényfajtákat. Vetőmagellátó üzeme 70-80 mázsa vetőmagot állított elő naponta. A telepet 60 cm nyomtávú lóvontatású vasútvonal kötötte össze Gyömöre vasútállomásával.

A 20. századi magyar növénynemesítés bölcsője lett az általa alapított telep, mely olyan kiválóságokat adott a tudománynak, mint dr. Bondor László növénynemesítő, dr. Gyulavári Oszkár növénynemesítő kandidátus és dr. Beke Ferenc Kossuth-díjas növénynemesítő. Világhírű eredmények születtek. Eleddig minden idők legjobb hazai rozsfajtáját Horn Miklós nemesítette Lovászpatonán. A dr. Gyulavári Oszkárral közösen nemesített Lovászpatonai bíborhere is világhírt hozott.

Rozs, búza, zab, napraforgó, kukorica és burgonya nemesítésével foglalkozott, de ő volt a köles és a napraforgó első sikeres magyarországi nemesítője is. Összesen 18 államilag elismert új növényfajtsikerültnemesítenie.

A legismertebb nemesített fajtái:

• Lovászpatonai 160-as fagytűrő búza, a két világháború közötti idők sikere
• Lovászpatonai rozs. 1943-ban államilag törzskönyvezték. Jelentős Angliai exportcikk volt egészen az 1990-es évekig. 1958-ban 200.000 hektáron termesztették Magyarországon.
• Lovászpatonai Universal tavaszi árpa: hivatalosan 1946-ban minősítették
• Lovászpatonai Fehér és Lovászpatonai Sárga zab: 1931-ben kapott hivatalos minősítést
• Lovászpatonai Sárga Lófogú kukorica: minden más kukoricafajtát kiszorított a környéken
• Lovászpatonai napraforgó: 1928-ban az első nemesített napraforgófajta hazánkban. 1955-ben törzskönyvezték.
• Lovászpatonai Piros Magvú, Lovászpatonai Óriás Piros Magvú, Lovászpatonai Fehér Magvú köles. Csak Horn Miklósnak voltak nemesített kölesfajtái Magyarországon.
• Lovászpatonai Rózsa Gyöngye, Keményítő Király, Öröm, Ella étkezési burgonyafajták. A magas keményítőtartalmú burgonya nemesítése az uradalom rédei, lesaljapusztai Keményítő Üzemének alapanyagát biztosította.
• Lovászpatonai fehérhere: főleg a Benelux államokba irányuló export volt jelentős
• Lovászpatonai bíborhere: Horn Miklós és a későbbi Fleischmann díjas kandidátus Gyulavári Oszkár nagysikerű közös nemesítése 1955-ben kapott állami elismerést, és 40 éven át az egyetlen nemesített fajta volt az országban. A két világháború között hazánkban 50.000 hektáron termesztették. Vetőmagját exportálták Európába, az USA-ba, Dél-Amerikába. Ma is szerepel a Nemzeti fajtajegyzéken. Ezidáig nem sikerült e Lovászpatonai fajtánál jobbat előállítani. A mai napig köztermesztésben van a Lovászpatonai rozzsal együtt. Az Európai Unió bíborhere szaporításában a Lovászpatonai fajta ma is fontos szerepet tölt be.

Horn Miklós és tudós munkatársai a nemesített növényfajták neveit úgy választották meg, hogy hirdessék, ismertté tegyék Lovászpatona nevét. Lovászpatonai rozsról, Lovászpatonai bíborheréről tanultak a hallgatók nemcsak a magyar egyetemeken, de az USA egyetemein is.

Horn doktor óriási szaktekintély volt. A Magyaróvári Akadémia és a Heitermajori növénynemesítő telep között szoros tudományos kapcsolat állt fenn. A két világháború között megrendezett országos vetőmagszakmai vándorgyűlés gyakorlati bemutatóját Villax Ödön az óvári Növénynemesítő Intézet igazgatója támogatásával 1939-ben Lovászpatonán tartották. Fleischmann Rudolffal és Jánossy Andorral a 20. századi növénynemesítés úttörőivel és más nemesítő telepekkel együttműködve itt rakták le a magyar elitvetőmag-szaporítás alapjait.

Míg a II. világháború idején elpusztult a világ élvonalába tartozó, virágzó magyar növénynemesítő telepek és törzsanyagok csaknem egésze, addig Horn Miklós kiváló német és orosz nyelvtudásának, és persze bátorságának köszönhetően a lovászpatonai telep teljes felszerelését, laboratóriumát, a kísérleti anyagokat, a nemesített fajták magjait sikerült megmentenie.
A Heitermajori uradalmi növénynemesítő üzemet 1945-ben államosították. Tartozott Bábolnához, Mosonmagyaróvárhoz, Pápához, s végül jó kezekbe, a keszthelyi Mezőgazdasági Akadémiához került, ahol a Georgikon lett a Lovászpatonai Növénynemesítő Telep örököse. A nemesítő telepet Heitermajorban 1962-ig tartották fenn.

Tudományos munkásságát fémjelzi az 1958-ban elért kandidátusi fokozat és a mezőgazdaságtudományi doktori cím. 1955-ben a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, 1958-ban „Szocialista Munkáért Érdemérem” kitüntetést kapott.

Főbb tudományos publikációi:

• Bíborhere. Monográfia és kandidátusi értekezés (Lovászpatona, 1955)
• A bíborhere jelentősége és nemesítése (Fertőd, 1958)
• A bíborhere és termesztése (Budapest, 1960)
• A lovászpatonai uradalmi növénynemesítő telep tízévi működésének eredményei (Vetőmagtermesztés 1933)
• Számtalan publikáció a Köztelek című szaklapban, valamint az MTA Agrártudományi Közleményeiben. Több tucat nemzetközi szakmai értekezés, dolgozat szakfordítója. A m. kir. Földmívelésügyi Minisztérium rádióelőadás sorozatában 1931-ben kérték fel előadásra „Mit várhat a gazda a növénynemesítéstől” címmel.

Amikor egy 1955-ös miniszteri rendelettel a heitermajori növénynemesítő telep önállóságát megvonták, a fejlesztéséről is lemondtak. Ezzel a még köztermesztésben álló egyes fajták fenntartásának is véget vetettek, a fajtajelöltek, a törzsanyagok gondozását szakmai indokoltsága ellenére megszüntették.

Életművének jelentőségét, maradandóságát igazolja, hogy egyes fajtái ma is köztermesztésben vannak, illetve egyes növényfajták fenntartása a mai napig nem szűnt meg. 2017-ben a Lovászpatonai bíborhere fajtafenntartási feladatainak magasszintű ellátásáért és oktatói munkájáért kapott Pedagógus Szolgálati Emlékérmet a Georgikon Egyetem professzor emeritusa, dr. Hoffmann Sándor. A fajta genetikai állományának fenntartásáról napjainkban a génforrás-védelem hazai bázisintézménye, a Növényi Diverzitás Központ gondoskodik.

Jó humorú, a társasági életet kedvelő, türelmes és szerény ember volt. Lovászpatonán alapított családot. Felesége Stróbl Marica, aki a németül megírt szakcikkeinek magyarra fordításában is segítségére volt. Egy leánygyermeket neveltek.
1961. december l-én 38 évi lovászpatonai működés után, 63 évesen nyugdíjba ment, de tudományos tanácsadóként haláláig szakmai előadásokat tartott Magyaróváron a Mezőgazdasági Akadémián. 1965. augusztus 3-án halt meg. Hamvai a Győri Új Köztemetőben nyugszanak.

Távozása után Lovászpatonán a telepet végleg megszüntették. Helyén ma vadászház-vendégház működik. Vadhűtőkamra, raktár, takarmánytároló, garázs kapott helyet benne. A központi épület felső szintje használaton kívül áll.

Halálának 40. évfordulóján, 2005. október 21-én a Veszprémi Egyetem keszthelyi Georgikon Mezőgazdaság-tudományi Karán tiszteletére emlékülést tartottak, és a D épület, I. emeletén felavatták emléktábláját. A tábla felirata: „Horn Miklós 1899–1965. A növénytermesztés kiemelkedő művelője emlékére. 2005”

Lovászpatonán méltán őrzik Horn Miklós szellemi örökségét azáltal is, hogy egyik, helyi mezőgazdasági mérnök által vezetett vállalkozás évről-évre mintegy 30 hektár vetésterületen termeszti a tudós növénynemesítő által nemesített „Lovászpatonai bíborherét”. A falu önkormányzata szintén ezt a fajtát termeszti közel 10 hektáron. Az önkormányzat által kiépített kertészet és gyümölcsfeldolgozó üzem központi épületében pedig folyamatban van egy „Horn Miklós emlékszoba” kialakítása is.