Lovászpatona Értéktár

Világháborús emlékművek

 

I. világháborús hősi emlékmű

A kor legelismertebb szobrászművésze, Istók János készítette a nagydorogi (1924) és a jászalsószentgyörgyi (1926) szobrok mintájára. A közadakozásból emelt, mészkőből megfaragott, fegyverére támaszkodó honvéd alak emlékművét 1927. november 19-én ünnepi műsor keretében avatta fel a falu lakossága.

Az avatóbeszédet Kováts József főjegyző, valamint Baranyay József uradalmi főintéző, Szalay Mihály evangélikus lelkész, Stirling János katolikus esperes-plébános, dr. Jerffy József Veszprém Vármegye főbírója és Bolla Pál községi bíró mondták.

Koszorúzott Bolla Pál bíró a község nevében, és egyben átvette az emlékművet gondozásra. Koszorúzott a hadviseltek nevében dr. Miklós István állatorvos.

Az emlékművet 2010-ben Lovászpatona Község Önkormányzata teljesen felújíttatta, s a hősi halottak neveit a hiányzó Borbély Gyula nevével bővítette. Ekkor újult meg a honvédalakot tartó márványtalapzat. Az ünnepélyes átadáson beszédet mondott Pintér Imre polgármester. A koszorúkat elhelyezte Lovászpatona Község Önkormányzata és az Együtt Lovászpatonáért Baráti Kör.

A talapzatra a következő verset vésték:

„Küzdtünk híven, s megálltunk mindhalálig
Hazánkért nem volt életünk se drága
Élők, ha példánk véretekké válik
Vár új tavasz szegény tépett hazánkra”

(Szalay Mihály evangélikus lelkész)

Hős fiainak emeltette Lovászpatona község 1914-1918

A hősi halált haltak felvésett nevei: Adamek Márton, Ács József, Babics Béla, Bácsi János, Bácsi József, Bácsi József, Bendes Dániel, Bóka János, Bóka Gyula, Bóka Lajos, Bóka Ferencz, Borbély Gyula, Cseszregi József, Csiszár István, Csizmazia József, Filó János, Forsthoffer Antal, Forsthoffer Lajos, Gerencsér István, Gerencsér Kálmán, Gurdon Kálmán, Gyimóthi József, Gyurkovics Mihály, Hegedüs Mihály, Herczegh József, Horváth Dániel, Horváth István, Horváth József, Horváth Lajos, Horváth Vincze, Höveli János, Hruska Gyula, Jakab Lajos, Kantó Sándor, Kapcsándi József, Kámfor Ferencz, Károlyi Miklós, Kiss József, Kiss József, Kiss Sándor, Kormos János, Kováts Dániel, Kovács István, Kovács István, Kovács József, Lukács István, Mándl István, Máté Gyula, Mészáros Ferencz, Molnár József, Nagy József, Németh Péter, Nágel Lajos, Polczer Mihály, Pölöskei István, Pölöskei József, Pölöskei Lajos, Réfi István, Réfi Sándor, Sári Lajos, Sári Lajos, Szabó Sándor, Szekeres János, Szekeres József, Szita Vincze, Szür István, Szür József, Szür Lajos, Takács Sándor, Tankovics Imre, Tóth István, Tóth János, Tuba István, Varga Márton, Varga Mihály, Vas Dániel, Vas József, Vasvári János, Vig István, Zsuppán Dezső.

II. világháborús hősi emlékmű

Helye: Kossuth utca, Polgármesteri Hivatal parkja
Állíttatta: Az emlékező lovászpatonai lakosság, a község tanácsa és az élő hozzátartozók
Készítő: Lovászpatonai Műköves Üzem
Felavatása: 1989. augusztus 20.
Felavatta: Horváth Károly polgármester és Vadas János
Anyaga: Csiszolt műkő foglalatban fekete márvány
Leírása: Háromlépcsős, kétoldalt kővázával díszített beton talapzaton fekete márványtábla 67 névvel
Felirata: A II. világháború áldozatainak emlékére.
Badics István, Barta József, Bartha Aladár, Bartha Kálmán, K. Bácsi János, Bácsi Sándor, Bácsi Zsigmond, Bendes Lajos, Bendli János, Bolla Sándor, V. Bóka Károly, Busa Antal, Csehi Imre, Csiszár Gáspár, Csonka István, Dávid János, Edvi Gyula, Fehér József, Gerencsér Sándor, Herczeg József, Horváth Béla, Horváth Gyula, Horváth István, K. Horváth József, R. Horváth Lajos, K. Horváth Lajos, Ihász Sándor, Kellermaier Gyula, Kovács Ferenc, Kovács Sándor, Lakatos Károly, Laki Imre, Laki László, Magyarics Gyula, Mészáros Gyula, dr. Miklós István, Nagy Imre, Nágel Lajos, Németh József, Pintér János, Polnauer Árpádné, Polnauer Dánielné, Polnauer György, Poós Sándor, Pölöskei István, Pölöskei Károly, Reider Istvánné, Riba István, Sándli Ernő, Sándli Lajos, Sári József, Stekovics József, Stér Miklós, Sulzz János, Szalai Sándor, Szekeres István, Szekeres József, H. Szür György, Szür István, Tóth Ferenc, Tóth Gyula, Tóth István, Tóth Károly, Vass Sándor, Vincze István, Zsidai Sándor, Zsiros Károlyné
Megjegyzés:    A II. világháborúban áldozatul esett lovászpatonai honvédek, elhurcoltak, polgári áldozatok emlékére emelték