Patonay József, születési nevén Pitying József történelem-földrajz szakos középiskolai tanár, történész, író, főgimnáziumi igazgató Lovászpatonán született 1887-ben. Apja Pitying József (1859–1919) uradalmi tisztségviselő, anyja Glatz Ilona. „Az iskolákat szülőfalumban végeztem, ahol a tanítóm Horváth János volt, akire a legnagyobb szeretettel emlékszem vissza. Ő tanította Bánky Donátot … azonkívül Babics Antalt, aki a pék 10. gyereke volt” – vallotta önéletrajzi írásában. A Győri Bencés gimnázium után 1906-ban Sopronban érettségizett. Egy évet járt az állatorvosi főiskolára, majd 1912-ben a Budapesti Eötvös Egyetemen nyert középiskolai tanári oklevelet. Tanított a Budapesti Állami Szent István gimnáziumban (1912-1913), Tatán a Kegyesrendi Gimnáziumban (1913-1935), Budapesten a II. kerületi Királyi Egyetemi Katolikus Gimnáziumban mint igazgató (1935-1945), majd ismét Tatán a Kegyesrendi Gimnáziumban (1945-1949). 1949-ben nyugdíjba vonult, de még 25 évig adott elő a budapesti II. kerületi Kereskedelmi Iskolában. 1974-ig 87 éves koráig állt a katedrán. Budapest az ő számára a történelmi tudományos kutatások végtelen tárházát jelentette.
1916-ban Tatán házasságot kötött Henkel Dezső tatai pékmester leányával, Henkel Máriával (1898-1994). A szertartást Pitying rokonai, Borsiczky Oszkár pápai kamarás, Ferenc Ferdinánd magyar tanítója és társalkodója, valamint Glatz Sándor esperes-plébános végezte.
Gyermekük nem született.
Főbb történelmi munkái:
Közéleti tevékenységét, kultúrtörténeti és helytörténészi munkáját mind budapesti, mind tatai állomáshelyén elismertség övezte. 1933-tól Tóváros (Tata) képviselőtestületének tagja volt, ahol szóval és tollal harcolt a közellátás javításáért. 1935-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki. 1974-ben Tata Város Tanácsa elismerő oklevéllel jutalmazta a város érdekében végzett kiemelkedő tevékenységét. 1977-től Tata város díszpolgára (Pro Tata-díj). Anyanyelvén kívül latinul és németül beszélt.
1923-tól 1938-ig minden nyarát Lovászpatonán töltötte. Dolgozott mint cséplőellenőr, s közben tudományos munkát végzett a kastély levéltárában, kutatott könyvtárakban, egyházi gyűjteményekben Pesttől a bécsi királyi levéltárig, hogy megírhassa falunk tudományos igényű történelmét. A monográfia 622 gépelt oldalt tesz ki, és nyomtatásban soha nem jelent meg. Falunk történetét az őskori leletektől a római koron át az 1950-es évekig dolgozta fel. Ebből ismerjük nevének eredetét, történelmi épületeink adatait, építésük körülményeit, iskoláink történetét, tanítók, uradalmi tisztek, gyógyszerészek, orvosok, jegyzők nevét, kilétét, tevékenységét, a falusi élet nehézségeit és örömeit, falunk gazdag kultúráját. Ő még eredetiben olvashatta a kastély levéltárában Révai Miklós nyelvész kéziratát, Ányos Pál lovászpatonához kötődő versét, beszámol a Vicsén 1792-ben megtalált mintegy 2000 éves fehér márvány sírfedőről, melynek feliratát Rómer Flóris jegyezte le 1860-ban. Külön érdeme, hogy feldolgozta és ezzel a jövő számára nagyrészben megmentette a Festetits-Somogyi-Esterházy családok később megsemmisült iratait, melyek nemcsak falunk történelmének dokumentumai voltak, hanem a történelmi Magyarország és részben a pannonhalmi főapátság évszázados történelmét is magukba foglalták. A monográfia címe: Lovászpatona és a lovászpatonai plébánia története. Fedőlap szövege: „Lovászpatona és a lovászpatonai blébánia története. Galántai gróf Esterházy Pál, a lovászpatonai plébánia néhai kegyura emlékének hódoló tisztelettel és hálával Patonay József nyug. gimnáziumi tanár, c. igazgató Tata”.
„Sokat mesélt Lovászpatonáról, bibliáról, vallásról, magyarságról …” mondják tatai kortársai. 46 évesen 1933-ban szülőfaluja iránti tiszteletből felmenőitől örökölt nevét Pityingről Patonay-ra változtatta. Tudományos munkássága Tatán teljesedett ki, de honfitársaival, különösen dr. Babics Antal Kossuth-díjas orvosprofesszorral mindvégig baráti kapcsolatot ápolt. 1972-beli hazalátogatásával búcsúzott szülőfalujától, Lovászpatonától. 92 évet élt. 1979-ben temették el Tatán a Környei úti temető XIV-es parcellájában felesége, Henkel Mária családi sírjába.
Egész életét az ifjúságnak, a múlt örökségének, Lovászpatonának és a hazájának szentelte.
A Lovászpatonai Baráti Kör Közhasznú Egyesület 2015-ben Patonay (Pitying) József-díjat alapított a Lovászpatonáért önzetlenül munkálkodók elismerésére.
